Ugyanazon a napon reggel kellett elküldenem a bemutatkozásunkat az első jótékonysági rendezvényre, amikor az alapítványt hivatalosan is bejegyezték. Bár nem vagyunk olyan emberek, akik könnyen feladják, egy hajszálon múlott, hogy ne futamodjunk meg mégis, az utolsó pillanatban. Gyorsan át kellett gondolni, fordítani magunkban azt, hogy alapvetően miért is szeretnénk létrehozni az alapítványt: azért, hogy minél több időt tölthessünk azzal az emberrel, aki a világ minden kincsénél többet jelent a számunkra <3

A kérdés helyett „miért” már csak a következő maradt számunkra: „hogyan?!”. Vagyis nincs más hátra, csak előre!! Mindegy, hogy mikor, hisz ez a harc pár hónap, év múlva sem lenne könnyebb..

Még sokat kell tanulni, erősödni (elsősorban lelkileg, de fizikailag is).

Ha a gyógyulásában vagy az azt segítő úton bárki is támogatja Olit, az bennünk annyi hálát és szeretetet képes felhalmozni, amit nincs az a szó vagy tárgy, amivel kellőképpen meg lehetne/ tudnánk köszönni.. Persze arra is rá kell jönni, hogy aki ezt teszi, az cserében nem vár semmit. Hisz adni sokszor nagyobb öröm, mint kapni <3